Trump szerint Kínát kellene megkérdezni, miért van ennyi halott az USA-ban
Az amerikai elnök éppen egy Kínában született újságíróhoz intézte szavait.
Az amerikai elnök éppen egy Kínában született újságíróhoz intézte szavait.
Először hagyta el Washingtont az amerikai elnök a járvány kitörése óta. Maszkot nem vitt magával Phoenixbe.
Hétfőtől több tagállamban részlegesen újraindult a gazdasági élet.
Ahol lazítottak a szabályokon, ott megnőtt a fertőzések száma.
New York államban csökken az új betegek és a halálos áldozatok száma.
A tesztet levélben küldik el a páciensnek, aki otthon egy vattapálcikával kenetet vesz, majd ezt elküldi az orvosnak.
Félnek a túlterhelődéstől, inkább elküldik a látogatókat. Pedig náluk jó idő van.
A bíróság eddig mereven elzárkózott az élő közvetítésektől, de a járvány miatt most engedtek.
Bár egyre több növényvédőszer használatát korlátozzák és tiltják be az Amerikai Egyesült Államokban, egy nonprofit-szervezet szerint még mindig nagyon sokat tartalmaznak a gyümölcsök és zöldségek.
Az Egyesült Államokban 432 596 fertőzöttet diagnosztizáltak, és a vírus okozta betegségbe 14 831 amerikai halt bele.
Az elmúlt két hónapban 1,2 millió egészségügyi dolgozó veszítette el a munkáját az Egyesült Államokban.
A gazdaság újraindítását sürgette és a többi között az év végére oltást remélt az új típusú koronavírus ellen Donald Trump amerikai elnök vasárnap este azon a kétórás televíziós beszélgetésen, amelyet a Fox televízió közvetített a washingtoni Lincoln-emlékmű mellől. Az elnöknek nemcsak a Fox újságírói, hanem videón a nézők is tehettek fel kérdéseket.
Csak kórházban használják a kísérleti gyógyszert.
Hat hét alatt több mint 30 millió ember került utcára az Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államokban eddig közel hatvanezren hunytak el, az igazolt esetek száma pedig meghaladta az egymilliót.
Az Egyesült Államokban már 50 ezer áldozata van a betegségnek.
Donald Trump amerikai elnök szerint hamarosan meglesz az új típusú koronavírus elleni oltóanyag, Mike Pence alelnök pedig a nyár végére jósolta a járvány végét.
Már hetekkel az első regisztrált halálos áldozat előtt többen is életüket vesztették a betegségben.
Az amerikaiak szerint a ugyanazokkal a hamis üzenetekkel támadják az országot.